Kepex Iván: Válságban a lehetőség

April 10, 9:00am - 9:40am CEST. Hosted at Hold21 Hps Kultszalon

part of a series on Purpose


About the speaker

Ivánnak első vállalkozása a társadalmi innovációt volt hivatott népszerűsíteni, ami jól hangzik, de azóta sem derült ki, hogy pontosan mit csináltak. Később startup képzéseket szervezett, így tanulta meg, hogy minden kreatív ötlet csak akkor működik, ha abból jön pénz is. Ő kezdte el a műfajteremtő Pesthajnalt, ami egy kora reggeli napindító buli volt, jógával, tánccal, és havonta egyszer 300 ember napját indította pozitív energiákkal. Ez segített Ivánnak megérteni, hogy az emberek mindenben, így a munkában is az élményt keresik. Korábbi társaival multiknak kezdtek dolgozni, ahol ügyfélélmény megteremtésében adtak tanácsot. Mega projektek indultak el, de aztán jött a klasszik nagyvállalati kiégés. Ekkor költözött el párjával egy thaiföldi szigetre, ahol egy korábbi nonprofit ügyfelét megtartva három fős csapatával növelték évről évre a szervezet bevételét, mindezt távmunkában. Azóta nyaranta jönnek haza, meetupokat tartanak, hogy megosszák távmunkás tapasztalataikat. Erre jött létre a “magyar nomad” projekt. Mikor a világ leállt, éppen Argentínában voltak, és a kijárási tilalom lökést adott, hogy 8 nap alatt megszervezzék első konferenciájukat, amelyen home-office működésben tapasztalt előadók adták át gyakorlati tudásukat. Az éles versengés helyett mindig az együttműködést szorgalmazta, mint gazdaságnövelő eszközt. A mostani bizonytalan helyzetben ez fokozottan igaz lehet.

Pár hete írt egy posztot, amiben ingyen tanácsadást, közös gondolkodást hirdetett meg, hogy a bajba kerülteknek segítsen megtalálni magukat az online világban, új lehetőségeket teremteni az új igények felismerésével. Hiszen a válság egy fordulópont, ami egy lehetőség is egyben!

Local partners

Additional details

Kicsit ledermedtünk:( Az elmúlt hetekben tehetetlenül néztük, ahogy a kreatív iparágakban dolgozó barátaink helyzete bizonytalanná válik, vagy egyenesen ellehetetlenül. Szeretnénk úgy látni, hogy az élet nem más, mint a lehetőségek művészete. És akkor a válság is “csak” egy lehetőség. Lehetőség, amely azoknak kedvezhet, akiknek van akaratereje a változásra, akik képesek bizalmi viszonyban dolgozni, együttműködni másokkal és új megoldásokat kitalálni. A kreatívoknak. Nektek!

Jó lenne, ha összefognánk, ha támogatnánk egymást. Mi első körben annyit tudunk tenni, hogy meghívtuk Ivánt, aki most pénteken (április 10.), a szokásos módon 9-től tart egy online előadást. Az előadás Zoomon lesz, regisztráljatok be az eseményre a CM oldalán ( ) és holnap reggel küldjük a linket.

Iván szerint az alábbi 3 terület ismerete fontos lehet a sikeres helytálláshoz: 1. Újragondolhatjuk, hogyan dolgozunk otthon és online külön és együtt. 2. Újrastrukturálhatjuk rendszereinket és folyamatainkat, és amit lehet automatizáljunk 3. Megfigyelhetjük hogyan változik a világ és milyen új igények lépnek elő, ezekhez alkalmazkodhatunk újragondolt szolgáltatással és minőségi digitális élménytervezéssel

Iván szeretné, ha nem csak általánosságban beszélne ezekről a témákról, hanem segíteni tudna azoknak, akik szívnak a mostani helyzetben. Szóval tök jó lenne, ha megírnád: miben vagy elakadva? miben nem tudsz döntést hozni? mi a legnagyobb kihívás a munkádban, amiben jól jönne a segítség? mivel küzdesz meg a legnehezebben most a munkádban? milyen segítségre lenne szükséged, hogy a jelen válságban ne csökkenjen a bevételed? Írjátok le pár mondatban miben vagytok. Ide, cseten, vagy mailben: budapest@creativemornings.com

Köszönjük! CMBPD